2. rész

Az iskolaorvosnál

Matek órán vagyok. A leghátsó padban ülök egyedül. Aznap reggel nem magamtól keltem. Az óra ébresztett. Újra az iskola. Ezt a napot nem vártam. Igaz fél éve ide járok mégsem ismertem sok embert. Persze mindenki nagyon szívesen fogad ha társalogni van kedvem. A tanárok is kedvelnek mert jó tanuló vagyok. Ennyi elég is. Egyenlőre. Mikor felkeltem apa nem volt otthon de az asztalon várt a reggeli. Nem voltam éhes. Nem éreztem magam túl jól. Folyton a tegnapon járt az eszem. Emberi volt. Nagyon is emberi, és ha egy ember fel is tud mászni a fa legtetejére, másodpercek alatt akkor sem tűnhet el. Sosem hittem az ilyenekben. Persze mindig is szerettem volna spiderman, batman vagy superman lenni (Ami anyámnak nem tetszett inkább a hercegnőkről fecsegett. - Minek kell nekem szuperhős ha lehetnék ilyen meseszép ruhában. – kérdezte nap mint nap. Mire a felelet általában az volt, hogy én a világ megmentője leszek.) de tudtam, hogy ez csak a képzelet szüleménye. Még most is tudom. Csak néha elgondolkodok rajta mi van ha mégsem? Ilyenkor totál idiótának érzem magam…

- Miss Scott!? – szakította félbe a gondolataimat Mr. Hill, mire mindenki rám nézett. – Jól van? – kérdezte. Nem értettem mire gondol. Végignéztem az arcokon amik mind engem lestek. Ezek láttán elég rosszul festettem. Hirtelen minden elmosódott és mindenki körbe-körbe járt előttem, mindenki egyre gyorsabban. Egy hosszú percbe tellett még rájöttem csak én szédülök és forog velem a világ. Bár a helyzet kicsit sem volt olyan vészes mint amit az arcok ábrázoltak. Végül sikerült a tanárra néznem.

- Semmi bajom- bizonygattam de a hangom még nekem is szánalmasan hangzott.

- Nos kinek sikerült befejeznie a húsz feladatot? – kíváncsiskodott a tanár. Páran a kezüket emelték. Sejtettem hogy Mr. Hill azért kérdezte, hogy ki kísérjen át az iskolaorvoshoz.

- Schott! – szólította meg Mr. Hill – te nem fejezted még be? – szemlátomást tudta, hogy már rég kész van mint általában.

- De, befejeztem Mr. Hill – vallotta be, és lassan a magasba emelte a kezét.

- Hát akkor gondolom semmi akadálya hogy Breannt elkísérd az iskolaorvoshoz. Igazam van? – Schott bólintott és felállt a helyéről. Az ajtó felé sietett. Nem nehéz kitalálni, hogy nem akar velem beszélni, de tudja, hogy úgysem kerülheti sokáig a témát, és nem is ez az alkalom jó rá – gondoltam. Inkább megvárom még ő kezdi el mondani. Felálltam és az ajtó felé siettem. Mr. Hill jelentőségteljes pillantást vetett Schottra, majd tovább magyarázta a 12. feladat megoldását. Az ajtó becsukódott mögöttünk. Mr.Roth rendelője a másik épületben volt. Már az udvaron jártunk. Hűvös volt. A hideg szél átjárta az egész testemet, jó érzés volt. Kinyitotta a másik épület ajtaját, maga elé engedett. A rendelő már csak tizenöt méterre volt mikor Schott megszólalt.

- Mit kerestél tegnap az erdőben? – kérdezte maga elé nézve, megtörve a csendet, amitől összerázkódtam. Ez a kérdése váratlanul ért. Gondolom nem akarta, hogy én kérdezzek előbb.

- Őszintén? fogalmam sincs róla. Talán csak friss levegőre volt szükségem – a levegő rész igaz volt de aligha mondhattam volna hogy három lány tekintetét kerültem el. – És te? Te mit kerestél ott? – gondolkodott egy hosszú másodpercig. Aztán megszólalt.

- Hallottam a hangodat. – bizonygatta. – bementem megnézni jól vagy-e?

- De nem beszéltem. – mondtam türelmetlenül, várva milyen válasszal rukkol elő. A csöndtől még inkább ideges lettem. Ránéztem. Ő nem nézett rám. Előre mutatott.

- Megérkeztünk – sóhajtott megkönnyebbülten.

- Igen meg – helyeseltem, de most már nem akartam abbahagyni a beszélgetést. Érdekelt a válasza és annyi kérdésem van, bár nem biztos, hogy tőle kapok megfelelő válaszokat ahogy elnézem. Az ajtóra mutattam – Kösz, hogy elkísértél meg, hogy fel idegesítettél. – rám mosolygott.

- Bármikor – felelte – itt megvárlak.

- Arra semmi szükség – bizonygattam – jól vagyok.

- Azt majd a doki megmondja – kinyitotta az ajtót – hölgyem? –vigyorgott le rám.

- Kösz – sóhajtottam, és ahogy rá néztem fülig érő szájjal mosolygó képére, az én szám is mosolyra húzódott.

 Az iskolaorvos, Mr. Roth azt mondta jobb ha pár napig kihagyom az iskolát. Felhívták apámat hogy jöjjön értem bár tényleg haza tudtam volna vezetni, és mondtam, hogy jól vagyok, nem engedtek vezetni. Mr. Roth visszaküldte az osztályba Schottot, én meg vártam apura. Mikor haza értem, egyből felmentem az emeletre be a fürdőbe és mikor meg láttam a tükörképem tudtam mire célzott mindenki. Tényleg nem éreztem rosszul magam és ráadásul fogalmam sem volt mit kezdjek a szabadidőmmel főleg úgy, hogy a hétvégén minden leckét befejeztem, elég időm lett gondolkodni, de nem akartam erről elmélázni, helyette kitaláltam mit csinálok. Ha már ennyi szabadidőm lett holnap nagytakarítást tartok, ma pedig főzök valamit Peternek, úgyis éhes lesz ha hazajön. Nekiálltam valami bonyolultabb kaját készíteni ami eltart egy darabig. Sütésem közben hazaért apa.

- Szia, Bree. Hogy vagy? - kérdezte, miközben bejött a konyhába - nem kéne pihenned?

- Szia apu! Nem, nem kéne teljesen jól vagyok. 

- Hmm.. jó illata van mikor lesz kész - érdeklődött.

- Öt perc. 

- Remek addig megnézem a meccs eredményét. - mondta miközben a nappaliba ment, hogy bekapcsolja a Plazma Tv-t. - Igeen! - kiáltott fel az eredmény láttán.

- Kész a kaja! - próbáltam túlkiabálni a tv-t.

  Evés közben a suliról és a barátnőimről kérdezett, aztán felhozta a fiúkat mire én eltereltem a témát. Miután megettük és el mosogattam, odaültem apa mellé a kanapéra, és vele néztem a meccset valahányszor még egy gólt rúgott a csapat aminek szurkolt hangosan felkiáltott. A meccs vége után elköszöntem aputól felmentem az emeletre, be a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak a meleg víz ellazított és nehezen váltam el ettől az érzéstől, de már elég ideje fürdök ahhoz, hogy apám azt higgye valami baj van és feljöjjön megnézni. Kelletlenül kiszálltam a zuhany alól, felöltöztem, fogat mostam és bementem a szobámba. A paplan alá bújtam és próbáltam nem "rá" gondolni, hanem minél hamarabb elaludni. Nem ment nehezen öt perc után bealudtam.

1.rész

Az új hely

Breann Scott vagyok 16 éves. Fél éve költöztem ide, North Ocean city-be apuval Peter Schott-al. Anyukám 5 éves koromban halt meg, így nincs sok emlékem róla, de amik vannak a legjobb anyukára utalnak.

Felkeltem. Kócos hajjal egy nagy rövid ujjú felsőben vánszorogtam le a lépcsőn. Apu a kanapén feküdt és halkan a TV-t nézte. Odasétáltam a kanapéhoz és apu karjai közé fontam magam.

-  Jó reggelt kincsem!- mondta és meg puszilta a homlokomat.

- Jó reggelt apu!- suttogtam korai rekedtes hangomon. - mit szeretnél reggelire?

- Melegszendvics jó lesz, de előbb készülj el addig én megcsinálom a szendvicseket. - mosolygott.

- Oké köszi. - motyogtam és felszaladtam az emeletre. Bementem a szobámba és elkezdtem öltözni.

Miután felöltöztem lementem a konyhába. Leültem vele szembe és enni kezdtünk.

- Szóval az új munkahelyem miatt –szólalt meg 5 perc csönd után- kevesebbet fogunk találkozni.-motyogta apa sajnálkozva.

- Tudom. Nem baj apa. Elvagyok egyedül, ezt azt hiszem tőled örököltem. - próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra de nem vagyok túl jó benne.

- Igen. Valószínűleg. Viszont ez neked hasznos is lehet- közben rám-rám nézett a tányérjából, hogy milyen képet vágok. Éppen értetlenkedtem nem tudtam mire gondol de nem mondtam semmit.-mivel már nagy vagy-sóhajtott- gondolom néha kicsit szeretnél kikapcsolódni. Bulikba járni. Szóval ha elmondod mikor és hogy...

- Apa én nem megyek bulikba az nem az én világom. - vágtam közbe. Elgondolkozott. Végre 2-3 perc után megszólalt.

- Ja ezt is volt kitől örökölnöd igaz?- rá mosolyogtam.

- Köszönöm-álltam fel az asztaltól és raktam be a tányért a mosogatóba.

- Egészségedre. - ő is felállt-na megyek dolgozni este találkozunk. Szeretlek.

- Én is téged. - mondtam. és már el is ment.

Felmentem az emeletre és fogat mostam . Csengettek. Lementem és kinyitottam az ajtót. A barátnőim voltak azok akiket a suliban ismertem meg. Jessica és Vanessa. Jessica elég alacsony szőke hajú lány Vanessa pedig mint ha csak az ellentéte lenne magas fekete haj. Végül is az ellentétek vonzzák egymást.

- Sziasztok! - köszöntem nekik.

- Szia!- mondták egyszerre-nem akarsz velünk eljönni moziba?

Őszintén szólva semmi kedvem nem volt de mikor rájuk néztem és az izgalomtól fülig ért a szájuk nem mondhattam nemet. És már ekkor apu is eszembe jutott , hogy menyire boldog lesz ha meghallja hogy a lánya ma elment két barátnőjével a plázába mozizni.

- De persze, miért is ne?- mosolyogtam vissza rájuk. Beszaladtam a táskámért.

   A mozihoz értünk.

- Már alig várom hogy megnézzük a Romantikus szerelmet - mondta Vanessa. Azt hittem kiszaladok a világból. Az ilyen filmek mindig is messze álltak tőlem. Kezdem azt hinni , hogy mindent aputól örököltem és csak a kinézetem az enyém. Nem bírom két ember romantikus életét végig nézni 2 órán keresztül.

- Lányok el kéne szaladnom a könyvesboltba. Nem baj ha most kihagynám a filmet?- néztem rájuk sajnálkozva.

- Ez az év legjobb filmje. Biztos ki akarod hagyni?- kérdezte lassan Vanessa.

- Nagyon fontos lenne az a könyv. - és nem hazudtam tényleg szerettem volna régóta egy könyvet csak azt a részt hagytam ki hogy már apu megvette nekem. Sajnáltam őket. Látszott rajtuk , hogy alig várták hogy megnézzem velük a filmet.

- Hát mi nem állítunk meg. Majd eljövünk és megnézzük máskor veled is. Biztos nem baj hogy mi elmegyünk a moziba?

- Nem dehogyis menjetek csak addig én szétnézek.

    Elindultak, hogy megnézzék a filmet, én pedig a könyvesbolt felé indultam de miután már nem láttak visszafordultam és lementem a lépcsőn. Friss levegőt kellett szívnom. Kiértem. Az út egyik oldalán pár ember biciklizett. Elég régóta biciklizhettek mert ki voltak fáradva. Az út másik oldalán pedig két lánnyal vitatkozott egy velük egyidős lány. A lányt ismertem a suliból. Elizabeth Wattson . Szép lány volt. Sötét göndör haja a melléig ért. Nem akartam oda menni de kíváncsi voltam min veszekszenek. Ezért elindultam feléjük. Mikor már egész közel jártam hozzájuk megláttam, hogy a két lány akivel veszekszik a barátnőjük. Valószínűleg félnek tőle. Mint a filmekben van a jó a rossz és a rossz barátai akik nem szeretik a „rosszat” és a film végére a rossz egyedül marad. Csakhogy ilyet a valóságban nem nagyon látni. Ezért is volt furcsa.

Nagy gondolkozásom közepette észrevettem hogy már túl közel vagyok hozzájuk mivel más merre nem mehettem lefordultam az erdőbe. Az erdő sötét volt és ijesztő. Nem féltem. Éreztem valamit amitől nem tudtam félni. Ha próbálnám se tudnék félni és nem is akartam. Jó érzés volt. A szél finom illatokat fújt felém. Nem tudtam betelni az illattal. Leültem egy farönkre. Semmit nem láttam csak azt a kis részt ahol a fák lombja nem ért össze teljesen. Maradt egy kicsi rés amin átjutott a fény. 10 percig csak ültem és szagoltam a levegőbe. Nem mozdultam. Féltem ha elmozdulok vége mindennek. Sötét lett. Teljesen sötét. A kis rés teljesen elsötétült. Nem láttam. Hallgattam. Hallottam ahogyan veszi a levegőt. Nem tudtam mi az. A fa tetején volt. Felnéztem. Nem láttam semmit de éreztem hogy ő lát engem és néz. Nem féltem. Bármikor rám támadhatott volna de nem tette. Egyhelyben állt ahogy én is. A hátam mögül zajt, fentről pedig mozgást hallottam. Kénytelen voltam odanézni. Schott Gerett volt az a suliból. Nem tudtam mit keres itt.

- Mit keresel itt?- kérdeztem tőle idegesen.

- Ezt én akartam kérdezni - körülnézett - és mit csinálsz itt egyáltalán?. - ezt én sem tudtam pontosan. Felnéztem. Senki nem volt ott a résen újra fény szűrődött át.

- Bocs most mennem kell. Ne haragudj - motyogtam neki. Szédültem. Nem voltam jól. Nem értetem mi bajom van. Hazaértem. Felmentem az emeletre és üzenetet írtam Jesicának hogy elmentem. Az ágyamra borultam és elaludtam.