Már megint...
Reggel
felkeltem. Semmi bajom nincs szóval valószínűleg feleslegesen töltöm itthon az
időmet, de ha már itthon vagyok takarításhoz kezdek. Apu úgysem takarított a
héten. Bementem a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak, és ekkor olyan hirtelen lett
hányingerem,hogy még levegőt se volt időm venni. Ilyenkor a friss levegő segít.
A lépcsőn lefutottam, át a nappalin, még cipőt se húztam nehogy közbe idehányjak,
és kirontottam az ajtón. Egyenesen befutottam az erdőbe, és mikor már bent
voltam a hirtelen rosszullétem már el is múlt. Jólesett ahogy a hideg szél
végigjárt rajtam, és ahogy lábaimat a vizes fű simogatja.
Ekkor egy arc közeledett felém. Egy fiúé volt, egy… gyönyörű fiú arca.
Sosem értettem ha valaki azt mondta egy fiúra, hogy cuki, szép vagy gyönyörű,
de ő gyönyörű volt. Nem tudom miért de az volt. Fehér bőrében világított
aranyszín szeme, és ez tökéletesen illett szőkésbarna hajához.
Nem mozdultam, nehogy elriasszam ezt a gyönyörű arcot. Felém lépett.
Nagyon lassan kinyújtottam a kezem felé, hogy jelezzem nem félek és,
reménykedtem , hogy elég közel jön ahhoz, hogy megérintsem. Még egy lépést tett
felém. Akaratom ellenére én is felé léptem, a kezem még mindig nyújtva. Nem
ijesztettem el, ezért megpróbálkoztam még egy lépéssel, de mielőtt még
léphettem volna már nem volt ott. Riadtan körülnéztem. Kétszer körbefordultam,
és a fa tetején ismét egy résnyi napfényt töltött be tökéletes alakja. Felfelé
néztem, és próbáltam átgondolni mi is történt ebben a gyorsan lezajló percben. Úgy
éreztem nincs sok időm, és ha nem szólok semmit el megy, de ha mondanék valamit
vajon nem menne el? A kérdésemre gyors választ kaptam, mert már el is ment.
Vagyis gondolom, mert olyan hirtelen ment el, hogy észre sem vettem. Egy helyben
álltam és vártam. Nem tudom mire, de vártam. Talán arra, hogy visszajön, de nem
jött. Öt teljes percig csak gondolkoztam mit is kéne csinálnom.
- Lehetetlen – motyogtam a
gondolataimnak. Gondolkodásomból a vizes föld terelte el a figyelmemet. A lábam
le van fagyva, alig érzem.
Visszamentem a házba és csináltam magamnak egy forró teát, ami
láthatólag olyan forró lett, hogy felmentem az emeletre és elterveztem, hogy
lezuhanyozok. Mikor elkészültem kiszálltam és magam köré csavartam a
törölközőt. Bementem a szobámba, megtörölköztem majd a törölközőt vizes hajam
köré tekertem, és felöltöztem. Visszamentem a fürdőbe és megszárítottam a
hajamat. Csengettek. Ki lehet az ilyenkor? Talán a szomszédok akarnak csevegni?
Kinyitottam az ajtót. Bárkire gondoltam volna csak rá nem.
- Mit keresel itt Schott? – kérdeztem
meglepetten.
- Neked is jó reggelt – mondta
boldogan majd, félig vizes hajamra mutatott – Talán rosszkor jöttem?
- Ami azt illeti nem a legjobbkor –
feleltem, és kezdtem becsukni az ajtót hátha nem tart vissza – Majd később
beszélünk – próbáltam barátságos hangnemet megütni.
- Egy biztos – kezdte és kinyitotta a
félig becsukott ajtót – soha ne próbálkozz a színészi karrierrel.
Kérdőn néztem rá.
- Nem hazudsz valami jól – magyarázta
– sőt azt kell, mondjam nem is tudsz hazudni.
Beszédre nyitottam a számat de
összezártam mert igaza volt ,sosem hazudtam jól és nem is fog ez menni nekem.
Sem a színészet.
- Szóval mit akarsz – kíváncsiskodtam.
A hátam mögé nézett.
- Bemehetek? – kérdezte. Kinyitottam
az ajtót, és mint a régi filmekben kezemmel illedelmesen intettem csak azt
felejtettem ki, hogy Uram? Bement a nappaliba és a kanapéra ült. Becsuktam az
ajtót megfordultam bementem a nappaliba, megálltam és rá néztem. A maga mellett
lévő üres helyet megkocogtatta jelezve, hogy üljek mellé. Elindultam és a
legközelebbi egyszemélyes fotelba ültem, mire Schott vigyorgó képpel rázta a
fejét. Láthatólag jól mulatott gyerekes viselkedésemen. Mindegy.
Vártam, hogy elkezdje, mit akar, de nem szólalt meg. A csend ilyenkor
már általában kínos szokott lenni, de ez valahogy Schottal mindig kimaradt.
Végül már a csend is annyira felidegesített, hogy én szólaltam meg:
- Tehát azért jöttél ide, hogy elmondd,
rosszul hazudok, és most idegesíteni akarsz azzal, hogy csöndben ülsz, és nem
mondod el miért jöttél, azért mert…. – nem szakított félbe. Várta, hogy
befejezzem a hirtelen rám törő dühkitörésemet. - mert… Miért is?
Megint nevetett rajtam.
- Nem. Azért jöttem, hogy... – Ő is
gondolkozott. – elmondjam a házit. – mondta és büszke volt magára, amiért így
rögtönzött.
- Mára tudom, mi a házi a holnapit meg
még te sem tudod Schott. Szépen kérlek, mondd el, hogy mit akarsz, nincs most
ehhez kedvem.
- Nem volt kedvem iskolába menni,
ezért gondoltam megnézem hogy vagy.
- Várj csak.. te azért nem vagy
iskolába, mert nem volt kedved menni? Ezt mégis, hogy képzeled?
- Nyugalom. Anyám tud róla, és egy
napba senki nem hal bele.
- Mindegy. – mondtam és nagyot
sóhajtottam. Schott gyomra korgott amin önkéntelenül is elnevettem magamat. Úgy
látszik a dühöm elpárolgott és jókedvem lett – Kérsz enni? – kérdeztem nevetve.
- Nem kösz. Inkább hazamegyek- felelte
és már indult is. Ez váratlanul ért eddig azt kívántam bár eltűnne, de most mit
meg nem tennék érte, ha maradna.
- Ne! – csúszott ki a számon, és
Schott szája felfelé görbült, megfordult. Engem nézett. Elkomolyodtam és,
próbáltam olyan fejet vágni mintha nem érteném, miért néz így.
- Rendben. – Bólintott és teljes
nyugalom töltött el, pedig nem voltam nyugtalan. – Nos, akkor mi a kaja?
–kérdezte.
Bementünk a konyhába és kiraktam a tegnapi Lasagne maradékot meg az öt
szelet sütit, amit apa ma reggel vett nekem, és kettéöntöttem a teát, amit
forrón akartam meg inni de már rég kihűlt. Leült az asztalhoz és várt még én is
leülök.
- Én a desszerttel kezdek- jelentettem
ki.
- És ennek van valami oka?
- Értelmetlennek tartom várni. Mi van,
ha lasagne evés közben ér a halál?
- Fennáll ez a veszély?
- Nem kizárt. Embóliát kapok, meteor
csap a házba. Meghalok anélkül, hogy megehettem volna azt, amit a legjobban
kívántam.
- Hm, ennek az esélye ...- kezdte, de
félbeszakítottam.
- Tudod, mit garantáld nekem, esküdj a
lelked halhatatlanságára, hogy túlélem a főfogást –ekkor elvigyorodott – és akkor
várok a desszertig.
- Ehm… - vigyorgott bolond beszédem
hallatán.
- De –szakítottam félbe ismét – mielőtt válaszolsz, ha meghalok, azzal a
tudattal kell tovább élned, hogy nemcsak hogy becsaptál, de megfosztottál az
egyetlen utolsó örömömtől is – mosolyogva rázta a
fejét - az utolsó kívánságomtól. Kész lennél ekkora felelősséget vállalni az
igazadért?
Még mindig mosolygott, de nem nevetett
hangosan. A szemembe nézett és gondolkozott mit mondhatna rá. Erre nincs mit
mondani, ezért gondoltam megszólalok én, kimentve kínos helyzetéből, ami
kettőnk között sosem volt kínos, ahogy most sem. Ekkor a magam elé vett sütire
nézett.
- Nyugi kapsz belőle – mondtam
viccelődve, mire még mindig mosolygott.
Miután végeztünk még pár óráig beszélgettünk. Elmondta, hogy az anyukája
Sue, Peter munkatársa, és hogy, ő is állandóan dolgozik. Mikor célzást tettem
milyen magas, eléggé felhúzta magát, amit nem tudtam mire vélni, majd elmondta,
hogy 170 cm
magas. Arról is kérdezgetett, hogy mikor költöztünk ide, és miért mire csak azt
mondtam, hogy apa jobb munkahelyet kapott, ami igaz volt...csak nem a teljes
igazság. Még beszélgettünk dolgokról, aztán azt mondta most már hazamegy, mert
Sue biztosan aggódik. Mire én is mondtam, hogy Peter sem marad sokáig az új
munkahelyén. Korán hazajön, mert beteg vagyok, és itthon folytatja a munkát.
Ennek semmi értelme nem volt, de őt megnyugtatta.
- Bocs, hogy rosszkor jöttem – mondta
széles vigyorral az arcán.
- Igazából jó, hogy… öm kösz, hogy
megmutattad a leckét – mondtam én is az ő szavait idézve, mire mindketten
elnevettük magunkat. Olyan könnyű volt beszélni Schottal bármiről, mint
lélegzetet venni, és olyan sok mindent tud rólam, amit még csak meg sem
említettem neki. Ekkor Peter autójának hangja hallatszott. Leparkolt kiszállt
az autóból és a ház felé tartott, ahol mi álltunk.
- Kösz, hogy megmutattad a leckét –
mondtam, ismét mert nem akartam apával erről beszélni, és azt sem szeretem
volna, ha azt hiszi Shott az új fiúm. Schott pedig úgy nevetett mintha nem
tudná, hogy apa itt jön mögöttünk.
- Semmiség – mondta, majd apámhoz
fordult – Helló Peter – biccentett felé. Ekkor összezavarodtam. Ismerik
egymást? Hát ezért nevetett Schott annyira.
- Szevasz Schott. – mondta Peter – mi
a helyzet?
- Semmi új. Sue már elindult hazafelé?
- Igen. Azt mondta reméli otthon vagy.
- Hát akkor menj, ne hagyd, hogy
aggódjon – mondtam. Schott bólintott és elindult. Gyalog jött? Az lehetetlen,
hiszen a város másik végén lakik. Csak néztem utána.
- Na, mi van Bree? Nem jössz? – bökött
meg apa, mert nem válaszoltam egyből.
- Ja, persze. Apa?
- Igen? – kérdezte, mert nem
folytattam és ment be a házba.
- Nem tudod, hogy jött Schott? –
kérdeztem és a hátam mögé mutattam.
- Gondolom Sue rakta ki munka előtt. Most
pedig biztos lesétál a kisboltig és majd felveszi valaki. Sue azt mondta kicsit
náthás, ezért nem megy suliba és átjön hozzád, hogy segítsen a házidban, amit
nem tudtál. – magyarázta. Ah, szóval nem tudtam a házimat, amit már rég
befejeztem? Mindegy. Legalább jó volt a napom.
- Aha, megcsináltam a feladatot –
motyogtam.
Bementünk apa lezuhanyozott, amíg én megcsináltam a vacsorát. Ettünk,
majd apa leült dolgozni. Lezuhanyoztam, lementem apához. Odaültem mellé pár
lapot kitöltöttem, amit lehetett nekem is, és közben beszélgettem vele. Miután
kész lettem megköszönte én pedig elmentem aludni. Nem kellet sok idő, már
aludtam is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése